A Szabadság Tanításai – DNS-aktiválás (4-rész)




A Szabadság Tanításai – DNS-aktiválás 

(4-rész)


A 3- rész utolsó gondolata volt:

„A DNS aktiválása lehetővé teszi az emberiség nagy részének, hogy fokozatosan helyreállítsa a természetes állapotát. Mely összességében hatással lesz mind a fizikai biológiájuk, mind attitűdjeik, értékeik, szellemiségük, valamint a társadalmi és politikai intézményeik struktúrájára is.”

3-rész folytatás:

A DNS aktiválása (néha súlyos) fizikai tünetekkel jár. A DNS-aktiváció egyik jele például az, hogy erős pulzációk alakulnak ki az agyban a fej különböző pontjain. Ezután új neurológiai hálózatok nyílnak meg a test megváltozott kémiai folyamatai miatt. Ennek a fejezetnek a megírása idején az ilyen változások a legtöbb ember számára még nem érzékelhetők, és lehetségesnek találom, hogy valószínűtlennek és kétesnek tűnhetnek ezek az információk a számukra. Azoknak az embereknek azonban, akik már tapasztalják ezeket az átalakulásokat, tudniuk kell, hogy ezek természetes jelenségek, és ösztönözni kell őket a nyitottság és a kíváncsiság hozzáállásának a fenntartására.

Ilyen nagy átalakulás évezredek óta nem történt a Földön. Az emberiségnek már nincs tudatos kollektív emlékezete olyan mélyreható folyamatokról, amelyeket most tapasztalunk. 

Képzeljétek el egy pillanatra, hogy ezek a jelenségek már elkezdtek terjedni, de az emberek többségének fogalma sincs róla. Szükség lenne ezeket a folyamatokat a nyilvánosság elé terjeszteni még a tömeges átalakulás megkezdése előtt! Ebben a munkában vállaltam én is Magyarország számára egy jelentős szerepet -, annak érdekében, hogy a változásokat helyesen értékelhessétek, és hogy kevésbé sokkoló módon éljétek meg a változásokat.

(A jelenlegi politikai események is részei ezeknek a változásoknak, melyeknek meg kell történnie. Természetesen szeretném kibővíteni az információ áramlást és keresem a lehetőségeket. Sajnos, a jelenlegi helyzet még arra is kényszerít, hogy elhagyjam Németországot, és hogy egy másik országba költözzek, valamint, be kellett látnom, hogy különböző okok miatt – melyekről én nem beszélhetek, egyelőre Magyarországra sem tudok visszaköltözni. Könnyen meglehet, hogy a fejezetek írása is még néhány hónapig akadozni fog, hiszen egy hónapon belül elhagyom Németországot, és az új címem még nincs meg -, ezért kérem a türelmeteket. Fogom jelezni, ha biztonságban érezhetem a családomat, és tudom folytatni a munkát, amit vállaltam.)

Azt gondolom, hogy bizonyos pszichológiai szempontok miatt a legtöbb ember számára esetleg nagyon megterhelőek lehetnek ezek az erőszakos fizikai változások - ha nem kapnak előtte szilárd információkat a történtekről -, és ha nem alakulna ki a megfelelő pozitív hozzáállás, hiszen ezek az új - bár radikális változások – végül is a pozitív fejlődést segítik a bolygón!

Éppen leginkább az egyén és a társadalom közötti pozitív kapcsolat lenne a meghatározóan fontos - az emberiség gyógyulása szempontjából, valamint ez a pozitív hozzáállás lenne szükséges, hogy a harmonikus felemelkedési folyamatok által, újra feltudjon fényleni az emberiség „ősi ragyogása”.  

A pozitív hozzáállás kialakítása mellett fontos, hogy nyitott elmével, a történések megfelelő értékelésével, egészséges kíváncsisággal és a valóság tiszteletével legyünk készen befogadni ezeket a pozitív változásokat - függetlenül attól, hogy kellően felkészültek vagyunk-e vagy sem. Ugyanis ezek a feltételek szükségesek ahhoz, hogy mentálisan stabilak maradhassunk, miközben a jelen és a jövő kihívásainak is megfelelünk. 

Ugyanakkor hasonló pozitív hozzáállás szükséges az egyéni szintek mellett még a kollektív szinteken is; az oktatás szintjén, valamint a nemzeti és a nemzetközi politikában is.

Hamarosan megtörténhet, hogy elkezdjük felismerni, hogy bizonyos embereknek a DNS aktiválódási folyamata elindult. Ez a folyamat alapvetően megváltoztatja a fiziológiájukat és a megjelenésüket is - miközben tapasztalhatjuk az eddig szunnyadó pszichológiai képességeik aktiválódását is. Az ilyen témákat néha a tudományos-fantasztikus képregények és filmek tárgyalják, és jó kiindulópontot jelentenek a komoly elmélkedéshez. 

Ha egy történetet a képzelet területén mutatnak be, nem pedig egy valódi megjelenésként, a legtöbb embernek nem okoz gondot - mindössze csak szórakozásként tekinteni rá. De nincs hajlandóságuk alaposan végiggondolni, mert ezek a történetek nem valósak számukra. Amikor az alanyokat a valóság birodalmába vetítik, az ember kezdi érezni a saját bonyolultságát és a pszichológiai nehézségeit. Ezért komoly politikai és társadalmi felfordulásokra számíthatunk, ha a társadalom hamarosan nem változtatja meg a jelenlegi működését.

Az ilyen kérdések az embernél (a jelenünkben) alapvető változást igényelnek a világgal és az önmagával szembeni attitűdben. Logikus feltenni a kérdést, hogy miért változik az ember fizikai teste, mitől függ ez és hogyan zajlanak le ezek a változások? 

A DNS-aktiváció eredményeként bekövetkező fiziológiai változásoknak sajátos biológiai okai vannak. A kérdés megválaszolásához, hogy miért kezd testünk ilyen hirtelen megváltozni, először azt a kérdést kell megválaszolnunk, hogy a jelenlegi testünk miért olyan, amilyen.

Mint korábban említettem, az emberi biológia az emberi genomban lévő DNS-programok működésének az eredménye, amelyek szabályozzák a test összes sejtjének, szövetének és szervének működését.

Amire a Szabadság Tanítása rámutat, az az, hogy ezek a programok nem működnek teljesen úgy -, legalábbis nem úgy ahogyan egykor működtek. A DNS aktiválása átalakítja ezt a folyamatot, és változást fogunk látni az emberi genomban.

A fizikai és finom energetikai testünkben minden benne rejlő potenciál kibontakozik. E lényeges változások megértésének másik lényeges szempontja a tolerancia és az elfogadás fejlesztése, még az olyan lények felé is, akik nem emberi eredetűek, de lehetőséget kaptak arra, hogy az emberi testbe szülessenek.

Az elfogadás és a tolerancia fontossága talán első pillantásra a legtöbb embernek sokkolónak – de még nevetségesnek is tűnhet, mert azt szoktuk tényként elfogadni, hogy az emberiség különböző fajokból áll, de ezek nem képesek a változásra, vagy csak nagyon lassan változnak. 
A Nephilimek történetét a korábbi fejezetekben már említettem, és szó volt az eredetükről és a kapcsolatukról is; a magasabb dimenziókból származó sárkány kollektívákkal-, akiknek nincs humánus szándékuk az emberrel - és általában mások felett akarnak uralkodni.

Ezen a ponton még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy a magasabb dimenziók nem feltétlenül rendelkeznek az embernél harmonikusabb kapcsolatokkal vagy a krisztusi hozzáállással.

Léteznek tehát más - különböző fajoknak képviselői is közöttünk, akik lehetőséget kaptak arra, hogy emberi testben éljenek. Ezeknek a különböző fajoknak a képviselői esetében - akik elvesztették a kapcsolatot a 12. dimenzióval és a Krisztus-identitásukkal, az emberi testben való születésük oka gyakran összefügg a DNS-kódok bio-regenerációjának a lehetőségével. Ez azt jelenti, hogy ezek a lények azt akarják, hogy az eredeti sablonjaikat helyreállítsák, és hogy erre engedélyt is kaptak a magasabb dimenzióból származó kollektíváktól és csak elszakadtak tőle. Az emberi test lehetőséget ad nekik arra, hogy elkerüljék az uralkodóik manipulatív irányítását a magasabb dimenziókból és hogy véget vessenek a rabszolgaságuknak. Ezek a lények fontos és sorsdöntő döntés előtt állnak. A földi életük során fel kell mérniük, hogy valóban hajlandóak-e lemondani az irányítás iránti vágyukról - amire be vannak programozva -, és hogy azt az egységtudat iránti szeretett és a kölcsönös tisztelet frekvenciává alakítsák át az életükben.

A bioregenerációt akaró fajok mellett olyan fajok képviselői is vannak közöttünk, akik az emberi testben már túlmutatnak a 12. dimenzión. Ők lennének a korábban már szintén említett úgynevezett indigó-fajok.

Így tehát a jelenünkben egy olyan világban élünk, ahol az emberi test egyfajta „kosztüm (ruházat) a különböző fajok sokaságának a számára. Az egész emberiség egy színes és „vegyes ruha-táska”. A sikeres DNS-aktiváció növekedésével ezek a lények olyan megjelenést kapnak, amelyet eredetileg a DNS-templátjukba helyeztek. 

Ennek az írásnak nem célja, hogy pánikot keltsen Bennetek vagy azokban az emberekben, akik ilyen változásokat tapasztalnak.

Kedves Olvasóm és Kutatótársak,

nagyon köszönöm, hogy itt vagytok és hogy figyelemmel kíséritek a fejezeteket. A jelenlegi helyzet és az életem egy olyan fázisba érkezett, hogy reagáljak az időközben nagyon is nehéz helyzetre, ami itt Németországban és szerte a világban kialakult. Elhagyom Németországot és ahogy említettem Magyarországra egy későbbi időpontban fogok visszatérni. A fejezeteket, amint a családomat biztonságban tudom, folytatni fogom.  Ez az idő eltarthat néhány hétig, talán néhány hónapig is. Biztosan visszatérek, és biztosan folytatom, amit elkezdtem. Minden bizonnyal tavasszal már olyan helyzetben tudhatom magamat és a családomat, hogy biztonságban vagyunk és a megfelelő körülmények mellett jelentkezni tudok.

Addig is szeretettel ölelek Mindenkit! 

„Semmit sem tudhatunk előre teljes bizonyossággal. Nem tehetünk mást, mint hogy szemlélői vagyunk a tényeknek. Éspedig olyan szemlélői, akik szeretetteljes, józan cselekvésre képesek. Ha így teszünk, az élet tökéletes szépségében mutatkozik meg előttünk.”

(Byron Katie)


Hamarosan folytatom

Szeretettel Zi.U.SUD.RA



 

Megjegyzések

Rendszeres olvasók

YouTube Csatorna

YouTube Csatorna
A csatornához: Kattints a képre!

Telegram 1. Közösség

Telegram 1. Közösség
A Közösséghez: Kattints a képre!

Telegram 2. Közösség

Telegram 2. Közösség
A Közösséghez: Kattints a képre!

Címkék

További lehetőségek

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Smaragd Szövetség - Szabadság tanításai II. évad „A Smaragd Rend Melchizedek Kolostorának közigazgatási szintjei, és az Alapítók szövetségének Békeszerződése.” Első fejezet

A Vril – Társaság a XX.-XXI. században (I-2 fejezet)

A Szabadság Tanításai – A Föld Temploma (1-rész)