A Szabadság Tanításai: Az Egység Törvénye Első rész

 

A Szabadság Tanításai: Az Egység Törvénye  Első rész


A Szabadság Tanításai: Az Egység Törvénye

Első rész

 Ez a fejezet hamarosan javítva és újra írva lesz, mert már nem aktuális!

Az „Egység törvényét” a Szabadság Tanításaiban - ezen belül a „Tan-Tri-Ahura” tanításokban, az alapvető kozmikus alapelvként értelmezik-, és amelynek megnyilvánulásait és aspektusait részletesen szeretném bemutatni a következő fejezetekben.

Az emberi törvények mindig egy adott egyéni vagy kollektív akarathoz kapcsolódnak, amelyet a hatalmon lévők érvényesítenek, és a be nem tartásuk miatt szankciókat szabnak ki.

Ugyanezen primitív-imperatív módon viselkednek általában a vallásos rendszerek is – amelyekben mesterségesen megalkották az emberek az úgynevezett isteni törvényeiket.

Azok pedig, akik megsértik őket, egyfajta „isteni” bosszút élnek meg, és „bűnösként” megkapják az „igazságos” büntetésüket. Azonban az ilyen irányú "isteni igazgatás" ezen formáját nem akceptálják és nem tanítják a Szabadság Tanításaiban.

Az „Egység Törvénye” inkább fizikai törvénynek tekintendő és nem egy olyan szabálynak, vagy szabály rendszereknek, amelyeket bárki is rátok kényszerít!

Ez alapvető jelentőséggel bír és nagyon fontos, mert minden lénynek joga van a saját fejlődéséhez és a saját akaratának gyakorlásához, továbbá felelős a magatartásáért.

Minden lény egyszerűen átéli a tetteinek a karmikus következményeit anélkül, hogy büntetésként, bosszúként vagy kárhoztatásként kellene értelmezni őket.

 

Magyarázat:

Például, ha nem tartjuk be mondjuk a gravitációs törvényt, és úgy döntünk, hogy leugrunk a harmadik emeletről, akkor senki nem büntet meg minket ezért. Senki sem kényszeríthet minket, és nem mondhatja meg, mit tegyünk vagy mit ne. Ha tudomásunk van egy természetes fizikai törvény létezéséről, akkor csak gazdagítani tudjuk az életünket és nagyobb harmóniát tudunk hozni az életünkbe, ha alkalmazzuk a törvényt, és mérlegeljük, hogy megfelelni akarunk-e az „Egység Törvényének” vagy sem.

 

Az „Egység Törvénye”

röviden a következőképpen írható le:

 

-       Minden lény az isteni Forrásnak és annak az örök elválaszthatatlan részének a megnyilvánulása.

-       Minden lény egyedi módon képes az isteni Forrás kifejezésére és megnyilvánulására.

-       A szeretet az az erő, amely tartalmazza és képessé teszi a természetes isteni krisztusi szikra megnyilvánulásának a képességét.

 

A Szabadság Tanításai elmagyarázzák a szeretet különböző típusait: „Gyengéd szeretetet”; "Kemény szeretetet"; „Önszeretet” és „Omni”- a mindenség szeretetét”.

A Szabadság Tanításai továbbá elmagyarázzák az energiaváltozást is, amelyek akkor következnek be, amikor két lény szereti egymást. Ez a változás a rezgések harmonizálásának az állapotában fejeződik ki, amely lehetővé teszi az energetikai kapcsolat létrehozását a lények között.

-       A gyógyító energia ugyanis csak akkor áramolhat, ha a gyógyító szereti a betegét. Mert pontosan a szeretetre van szükség akkor is, amikor egy gyógyító valakit megszeretne gyógyítani, hiszen csak így tud a gyógyítás feltételeinek megfelelni.

 

 

 

A „gyengéd szeretet” ('soft love')

 

A „gyengéd szeretet” gyengéd, vigasztaló, bensőséges szeretetet jelent, amelyben a szerető megnyílik és átadja magát a szeretet érzésének és a szeretet tárgyának. Ez a szeretet nagy bizalmat és közelséget feltételez, és szellemi és érzelmi érettséget igényel - amelyben mindenki felelős a saját értékeiért, a tetteiért, a gondolataiért és az érzéseiért.

Az érzelmi és szellemi érettség azt is jelenti, hogy nem manipulálod a másikat, és nem lopod el az energiáját. Ez azt jelenti, hogy nem hibáztathatjuk a másikat, vagy nem élhetünk vissza az érzéseivel.

Ez a fajta szeretet mind önbecsülést, mind mások iránti tiszteletet igényel.

 

A kemény szeretet ('tough love')

 

A „kemény szeretet” gyakran félreértelmezhető, és nem érthető a társadalmunkban. Ilyen esetek leginkább akkor jönnek létre, ha egy személy még nem érte el a megfelelő szellemi és érzelmi érettséget. Általában önzők és agresszívak, igényes vagy kényszeres viselkedést tanúsítanak és másokat hibáztatnak. Nem vállalnak felelősséget a saját tetteikért.

Nagyon gyakran olyan emberekről van szó, akiket bizonyos gyermekkori, események és fel nem dolgozott problémák gyötörnek (vagy más inkarnációkból) mély - hozott sebekkel érkeztek. Nehezen képesek bizalmat és tiszteletet mutatni. Hozzáállásuk gyakran manipulatív és önző.

Nagyon gyakran a nehéz élettapasztalatokkal és kiegyensúlyozatlan értékrenddel rendelkező embereknél alakul ki ilyen viselkedés. Idegennek érzik magukat. Másoktól távol maradnak, nehogy saját belső konfliktusaik és sebeik - amelyek titokban gyötrik őket – lelepleződjenek.

Az ilyen embereknek szükségük van a szeretetre, de a határokat egyértelműen tisztázni kell velük, hogy megegyezések születhessenek arról, hogy a viselkedésük tiszteletteljes, méltóságteljes - és ne manipulatív legyen. Mindenkinek tisztában kell lenni, hogy felelősek vagyunk a tetteikért. Ha a pszichológiai nehézségekkel küzdő személy nem akarja megváltoztatni a pusztító viselkedését, és kényszeríti partnerét az áldozat szerepére - bármilyen formában is -, akkor a partnernek el kell hagynia ezt a szerepet. Akkor még gondoskodhat arról, hogy a kölcsönös kapcsolat folyamata úgy irányuljon, hogy az áldozat- és tettes modell ne tudjon megvalósulni.

„kemény szeretet” célja is annak a személynek a jóléte és boldogsága, akire a szeretet irányul, azonban ezt a pszichoanalitikus nyelven egyszerűen kifejezve úgy teszi, hogy a szerető minden helyzetben önmagát védelmezi.

A szeretetnek ez a formája sem jelenti a mások hibáztatását vagy megvetését, és nem büntetik egymást. A határok ugyan egészségesek és fontosak, és a szerető partnerek felelősséget éreznek a kapcsolat egyenlő és kölcsönös tiszteletben tartásáért, miközben figyelembe veszik a partner szabad akaratát, azonban az „áldozat és elkövető” pszichológiai modelljének a mélyreható megértése és gyógyítása elengedhetetlen a krisztusi szeretet és a harmonikus kapcsolatok helyreállítása szempontjából. Az „áldozat-elkövető” pszichológiai modellt a Szabadság Tanításaiban „V-V programnak” ('Victim-Victimizer-Programm') is nevezik.

Ez a program nem véletlenül jött létre az emberiség kollektív pszichéjében, hanem ez egy céltudatosan alkalmazott, pszichológiai kísérlet, amely ellentétben áll az isteni Forrás krisztusi szándékaival.

Az emberiség történelmében ez a kísérlet 480 milliárd évvel ezelőtt kezdődött egy párhuzamos Eckasha rendszerben. Mégpedig egy faj által, amely úgy döntött, hogy szeretné különböző fajokon tanulmányozni a tudat zuhanásának az okait - vagyis a felemelkedés ellentétjét, mert szerették volna jobban érteni és kiküszöbölni ezt a problémát. Ez a kísérlet paradox módon nagy bonyodalmakhoz és keserű konfliktusokhoz vezetett az Eckasha-e spektrumunkban.

 

(A további részletekről, ennek a távoli korszaknak a történelmi eseményeiről és a problémák részleteiről és okairól - az Eckasa rendszerünkben, a galaxisunkban és a Földön - egy valamivel később  tervezett írásomban szeretnék beszámolni).

 

A teremtésben az isteni Forrás önmagából indult el és önmagát fejezi ki. Ahhoz, hogy ez a folyamat megtörténhessen, bizonyos törvények szükségesek a folyamat irányításához. Ez azt jelenti, hogy az Abszolút létrehozza ezeket a törvényeket és elveket, mint paramétereket, amelyek alapján a teremtésnek fejlődnie kell. Az „Egy - törvénye” - vagyis az „Egység Törvénye” az eredeti törvény. Ennek megértése segít jobban megérteni a teremtés elveit. A Szabadság Tanításai felfedik a teremtés természetét és jelentését. De megmutatják azt a matematikai rendet is, amelyben a teremtés struktúrái fejlődnek.

Az eredendő ősi szinten az isteni Forrás minden esetben hozzáfér a teremtés minden mechanizmusához. Ő maga teremti őket – és a szabad akaratából fakadóan dönt úgy, ha folytatni kívánja a teremtési folyamatokat. Ez a folyamat nemcsak inspirációkat tartalmaz, hanem olyan struktúrákra is szükség van, amelyekben ezek az inspirációk a megfelelő formákban is kifejezhetők. Az isteni tudat a „szétválasztással” játszik, különböző formákat öltve. Ezáltal „tanul” önmagáról azáltal, hogy „feltárja” a szempontok közötti kapcsolatokat. Így a forma - amelyet a tudat vesz fel - nem különül el tőle. A forma nem más, mint maga a tudat. A formák és a dolgok nem élettelenek vagy halottak - hanem élő szerkezetek -, amelyek az isteni forrás tudatának elemeiből állnak. Ez azt jelenti, hogy egy lény, dolog vagy részecske nem „külön létezik a Forrástól” a teremtéstől. Minden létezőnek isteni célja van, és a Kathara tanítások segítenek nekünk jobban megérteni mindezt.

 

Hamarosan folytatom

 

Szeretettel és tisztelettel ZIU.SUD.RA

 

 

Megjegyzések

Rendszeres olvasók

YouTube Csatorna

YouTube Csatorna
A csatornához: Kattints a képre!

Telegram 1. Közösség

Telegram 1. Közösség
A Közösséghez: Kattints a képre!

Telegram 2. Közösség

Telegram 2. Közösség
A Közösséghez: Kattints a képre!

Címkék

További lehetőségek

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Smaragd Szövetség - Szabadság tanításai II. évad „A Smaragd Rend Melchizedek Kolostorának közigazgatási szintjei, és az Alapítók szövetségének Békeszerződése.” Első fejezet

A Vril – Társaság a XX.-XXI. században (I-2 fejezet)

A Szabadság Tanításai – A Föld Temploma (1-rész)